Magyarországon ha a mázas kerámia lüszterrel fedett, azt eosin-nak hívjuk, Wartha Vince és Zsolnay Vilmos hagyományteremtő, csodálatos munkái miatt. Így az ősök tiszteletéből saját lüszteres játékunkat nem hívjuk eosin-nak, függetlenül attól, hogy technikájában, anyaghasználatában a mai kor termékei jelentősen különböznek az egykoriaktól.
Ma az alapanyag gyártók bombázzák az óvatlan vásárlót mindenféle csodával, amikhez ráadásul a lüszterek egyik lényeges (ám kevéssé felhasználóbarát) eleme, a redukciós égetési atmoszféra sem szükséges. Ráadásul az állítások szerint jóval technológiabiztosabb is, mint neves őse, bár ez nem nagy kihívás a híresztelések szerint…
A véletlen, és a szükség felülírta a bennem lévő ódzkodást e technika iránt, belevetettem magam a boltok (elsősorban a Budapest Kerámia olasz és cseh) kínálatába, hogy mélyebben megismerkedjem a szilikátipar ezen perifériájával. Még csak barátkozunk, méregetjük egymást, úgy gondolom van annyi tapasztalatom, hogy ki tudom számítani az egyik eredményből a következő lépést. Szerencsére a kerámia készítés fő logikai parancsai itt is működnek: Bátran használd, amid van, úgyse az lesz, amit vársz... És tényleg. Sőt, talán itt, a 750 C térségében semmi nem úgy van, ahogy a magasabb hőtartományokban. Cserében az eredmény egyrészt különlegesen varázslatos, másrészt annyi további lehetséges utat rejt, ami igazán fejlődőképessé és izgalmassá teszi a lüszterek világának feltárását.
Az elkövetkező időszak a műhely megélhetését biztosító munkák teljesítése, és egyéb művészi feladatok megoldása mellett a lüszteres csempék készítésének izgalmas fejlesztésével fog telni. Az első eredmények képei azért már közölhető állapotúak…köszönet Réthey-Prikkel Tamásnak, a fotók készítőjének!
