top of page

Referenciák

Építészeti kerámia

A kerámia az építészetben évezredek óta jelen van. Kezdődött a téglával, folytatódott a mázas felületek kialakításával, melyek egyrészt megvédték az épülettestet, másrészt alkalmasak voltak kielégíteni az emberek ősi vágyát a díszítésre, illetve a történet mesélésre. Évszázadok során finomodott, tökéletesedett a technika, s a mázas, színes kerámia az épületek szerves része, elengedhetetlen esztétikai, funkcionális eleme lett.

 

13. Szent Lukács Fürdő

Előtéri mázas oszlop rekonstrukció, csempés kabinsorgyártás, 2009

A patinás, részben a török hódoltság idején épült fürdőben a központi bejárat tüzes türkiz oszlopai, épület elemei kerültek újragyártásra, illetve az un. csempés öltöző, mely rendkívül érdekes kompozíció a mázas ajtókeretekkel, porcelán polcokkal, akasztókkal, beégetett kabinszámokkal.

14. Uszoda felújítás

Teljes kerámia rekonstrukció, Rotterdam, Hollandia, 2014

Az 1928-as hollandiai olimpiai játékokra épült rotterdami uszoda felújítása során olyan összetett feladat megoldása volt az elvárás, ami komoly erőfeszítést igényelt minden, a munkában résztvevő kollégától, szakembertől.

15. Szentesi szecessziós ház

Homlokzati mázas kerámia rekonstrukció, 2017

Komor Marcell és Jakab Dezső első önálló és közös munkája, még Lechner Ödön tanítványaiként. Jakab még a művezetést is elvállalta, közvetlen helyszíni jelenléte pontosította a rajzokat, tette egyértelművé a bizonytalan részleteket.

16. Függőfolyosó rekonstrukció

Mettlachi rekonstrukció, Budapest, 2017

A budapesti gangos bérházak felújítása számos anomáliával tűzdelt, rossz döntések sorozatainak emlékművei. Szerencsére vannak kivételek, amikor a mai lakók tisztelettel és alázattal adóznak az egykori építői szándéknak, és elfogadják, hogy az a ház, ahol most ők laknak holnap mások otthona lesz...

17. Szegedi Füvészkert

Homlokfaltervezés, Szeged, 2020

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében áll 6 db rendszertani ágyás, mely a fajok különbözőségét hivatott bemutatni tudományos igénnyel rendszerezve. Az ágyások elé olyan homlok falat kellet tervezni és kivitelezni, mely művészi igénnyel szemlélteti az ágyásban előforduló növényeket, társulásokat. Ezt a munkát ketten, Roskó Gábor festőművész barátommal készítettük.

18. Móra Ferenc Múzeum

Mettlachi rekonstrukció

Szűk három évtizede, a 90-s évek első felében Szegedre jártam a Tanárképző Főiskolára, ahol már bő 5 éve taníthatok is, amikor először léptem a Móra Ferenc Múzeum falai közé. Egyik nagy hatású tanárunk, Szuromi Pál festőművész, művészettörténész tartott nekünk órákat Móra Ferenc egykori szobájában, az ő eredeti bútorai közt.

Új épületek

Kortárs kerámia design

Építészeti kerámia sem a régi korokban, sem ma nem jöhet létre az építő-, vagy az építtető határozott szándéka nélkül. Az itt bemutatott megvalósult munkák közös gondolkodások eredményei. Olyan terület ez, ahol a kerámia művészi tervezés kart karba öltve dolgozik építésszel, megrendelővel. Empátia és alázat a két legfontosabb tervezői attitűd a szakmai lehetőségek és korlátok tisztázása után. Ezek a kompozíciók évtizedekre, nagyon merész remények szerint évszázadokra szólnak, épülnek, hasonlatosan elődeink munkáihoz. Sok ezer év gondolkodása, mesterségbeli fogásai élednek újra ezekben a hatalmas munkákban. Tudom, hogy mindvégig arra törekedtem, hogy folytassam ezt a gyönyörű sort. Hiszem, hogy igyekezetem és erőfeszítésem ezrek életét teszi egy kicsit szebbé, jobbá.

 

HEPA

Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, 2020

Hova csináljátok ezeket a papírrepülőket? – Kérdezte mérnökhallgató fiam a HEPA (Magyar Exportfejlesztési Ügynökség) Kacsa utcai irodájának reprezentatív porcelán design falának képeit nézve. Valójában nekem ez az összhatás nem volt a fejemben sem a tervezéskor, sem a kész falat látva, de örültem neki, mert olyan véletlenszerű összecsengést mutat, ami mindig örömmel tölti el a tervezőt.

Tovább...

Kovács Margit Múzeum

Mázatlan homlokzati kerámia, Szentendre, 2011

Kocsis Gáspár szentendrei építész keresett meg a nagyvonalú építészeti terv megvalósításával, melyet édesapjával, Kocsis Józseffel jegyez. A moduláris kompozíció közé a raszter hálóban Szentendre neves szobrászművészeinek egy-egy alkotása kapott helyet; Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Szabó Tamás, Szentirmai Zoltán.

Tovább...

Kovács Margit kút

Rekonstrukció, padlóburkolat, Szentendre, 2014

Kovács Margit életművében a funkcionális plasztikus kompozíciók igen ritkák. Ezen ritka kivételek közé tartozik ez a kis magántulajdonban lévő, egykor egy óvoda udvarán működő szökőkút, melynek helyreállítása volt a feladat, illetve a kútnak helyet adó terasz burkolatának kialakítása.

Tovább...

Padron

Mázas kerámia-üvegcsempe, Budapest, 2017

Bakó Zsófi építésszel közösen kialakított design fal, melynek érdekessége, hogy a plasztikus kerámia csempe mellett platinázott üveg csempe is a kompozíció szerves része. A két rokon anyag izgalmas párbeszédet folytat mind a természetes, mind a mesterséges megvilágításban.

Tovább...

Semiramis Házak

Mázas díszpárkányzat, Budapest, 2004

Az Iparművészeti Egyetem (ma MOME) Kerámia szakának diplomaterve valósult meg 2004-ben Luchesi Ottóval közösen. A diploma munkám a pécsi Zsolnay gyárban készült, mely élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezzem, az építészeti kerámia az én valódi utam.

Tovább...

Várkert Bazár

Mázas-mázatlan mozaik szökőkút, Budapest, 2014

A Várkert Bazár évtizedekig csúfította a budai rakpartot, ám mára megújulva várja a látogatókat. Az épület központi bejáratára Bálint Istvánnal közösen készítettünk kerámia mozaikból álló díszkutat. Az apró színezett mozaik szemek egy része mázatlan, anyagában színezett, míg másk részük színes mázzal festett.

Tovább...
bottom of page